Oroszlánkölyök
2009. jún. 16.
2008. december 14 - Tropicarium
Az Oroszlánkölyökkel elmentem a Tropicariumba cápázni, meg ráját simogatni. Egyik sikerélményem  az volt aznap, hogy azt a sapit, ami a legtutibb macifüles sapija után következhet csak, simán rádumáltam a bucijára. Amikor először említettem neki, még el is pityeredett, hogy az nem tetszik neki. Itt adta fel eddig mindenki, és sem exnek, sem az anyukájának nem sikerült ráadnia. A macifüles zabálnivaló, csak épp sok számmal nagyobb, és emiatt nem védi a homlokát rendesen. Levettem róla a buszon, majd megígértem neki, hogy a macisat vesszük fel, amíg hozzánk megyünk, amikor cápázni megyünk, akkor pedig a másikat, a kötött, bélelt, fehér pompomos kötőset. Gond nélkül felvettük induláskor és mindenkinek teljesült a kívánsága.
(amikor nap végén visszavittem, ex meg is lepődött. no ez külön jól esett)
Egyébként bedobtunk egy kis ebédet is, és előkerült a csajszim kreálmányozta mézes-citromos szottyban ázott gyümisalija is, ami egészen addig nem érdekelte a kiscsajt, amíg nem akartam valami kifejezetten finomat enni belőle, amihez közöltem vele, hogy ezt én fogom bekapni, csak előbb... kifújom az orrom, iszom egy teát, vagy akármi, és mire odanéztem, már bucira tömte vele a fejét! Aztán a végén már igazi villapárbaj folyt a legtutibb gyümölcsdarabokért, így belaktunk almából, körtéből, ananászból és mandarinból. (bizony ez is jól esett)
Mire kizötyögtünk a Camponához, elájult a szentem a vállamon, és már apa is elég laposokat pislogott. Milyen jó is, ha van kéznél egy kis Pocket Coffee. Gondoltam, leülök vele egy kicsit, hadd szunyókáljon egy kicsit, jó hallgatni, ahogy elszuszog rajtam, de amikor leültem vele és levettem a sapiját felébredt, így mehettünk befelé. Az egyszerűbb halak természetesen nem nagyon kötötték le, de ami elérte az ő méretét, az már jó kiindulási alap volt! Bátran megnézte a kígyókat is, és a krokodilt (hiszen otthon is van krokodilja), a terráriumoknál pedig megnéztük mit kell keresni, és jóóól meg is találtuk őket. Ahol leakasztható füles volt, szinte mindenhol a fülére tette, de nem sokban ment az ismeretterjesztés, és elég sok el volt törve (de mitől?). Sokszor mondogatta, amit hallott, majd rám tette, hogy én is halljam.

Meglehet, évek múlva pont így fog kinézni, amikor az első stúdióalbumát készíti...

A cápákon sokat ámultunk, még meg is dumált egy kis kölyköt, hogy a rája az rája, a cápa meg cápa. A ráják után visszamentünk a padokhoz szendvicsezni egyet, aztán még egy kis rájázás, majd irány a shopon keresztül a kijárat. Vetem neki egy lila achátot, de végül nem kellett neki, így most itt figyel a klavimon, a dreamertől kapott medál mellett...

Természetesen játékkal zártuk a napot, mielőtt visszazötyögtünk volna anyához...

 
 
5 (2)
Jelentkezz be a szavazáshoz!


Komment

Eddig 2 komment érkezett

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezo, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.