Oroszlánkölyök
2009. máj. 13.
2008 november 27 - Megint jókat mókáztunk az Oroszlánkölyökkel
Nagyot sétáltunk. A Felszab térnél kérte, hogy megint nézzük meg a hologram pókot és cápát, így benéztünk kicsit rémüldözni rajtuk. Aztán ismét eleredt az eső, így haza vettük az irányt. Vikesz a kapucnijába tette a tigrisét, mondván, ő is felveszi a "tetejére", ahogy én szoktam őt a nyakamba venni. Édes volt.


Nálam, a lépcsőházban, a lift melletti raktárban egy bácsi épp egy ideiglenes, tiszta akváriumba tette át azokat a halakat, amikkel nemsokára horgászni akar, és míg a liftet vártuk, Vikesz simán bement, hogy megmutassa a bácsinak a tigrisét, amit meg lehet simogatni. Erre a bácsi kézbe vette a kis halat, és közölte, hogy meg lehet nézni bátran, sőt, meg is lehet simogatni ezt is, úgyhogy innentől az összes, még át nem pakolt kishalat megsimogattuk. :)
Otthon belaktunk a zöldséges krumplis finomságból, és a palacsintát is megkóstoltuk. Jókat játszottunk az állatokkal, akik picik lévén oviba mentek reggel, a rendőrbácsi dolgozni ment a számítógéphez, míg a kis plüsskutyus jókat játszott az oroszlánnal, sőt, a kék-pirosan villogó zseblámpánál még táncoltak is. Az egyik autó felborult, amihez hívtuk az erős Tigrist, aki visszabillentette, a sérülteket pedig bekötöttük, és igény szerint elláttuk szurival, vagy vitaminnal. Aztán a csemetéket hazavitték az oviból, lement a napocska (lekapcsoltam a nagyvillanyt), feljött a Hold (felkapcsoltam a monitor mögötti kis állólámpát), és az utcákon felkapcsolták a lámpákat (zseblámpával világítottunk az útra, meg a házra, hogy mindenki hazataláljon).


Néztünk mesét, rajzolgattunk is (sárga cápát, púpos tevét és egyebeket firkálgatva :) ), aztán bezuppantunk a kádba. Végre feltöltöttem a buborékfújót, és akkora bubikat fújtam neki, hogy lelkesen kapta el őket. Nagy részük a vizes kezén is maradt, amiket aztán vagy kipukkadásig csodált, vagy összecsapta, mint trehány gyerek a leckéjét
Pancsi közben betolt két mandarint, végül megtöröltem, lekentem Niveával, és az összes ujjacskáját karomtalanítottam. A Jégkorszak jégcsúszdás jelenetét háromszor is megnéztük, miközben egy egész narancsot bedörgölt, majd fogat mostunk és visszavittem anyához.


Kissé nehezen váltam el magamban Manótól.
Megkérdezte, mikor visszavittem:
- Te miért nem itt laksz? Szeretsz egyedül?
- Nem, Kincsem, apa nincs egyedül, csak már nem anyával alszik...

 
 
5 (2)
Jelentkezz be a szavazáshoz!


Komment

Eddig 1 komment érkezett

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezo, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.