Oroszlánkölyök

A keresett kifejezés:

2009. máj. 13.
2008 november 27 - Megint jókat mókáztunk az Oroszlánkölyökkel
Nagyot sétáltunk. A Felszab térnél kérte, hogy megint nézzük meg a hologram pókot és cápát, így benéztünk kicsit rémüldözni rajtuk. Aztán ismét eleredt az eső, így haza vettük az irányt. Vikesz a kapucnijába tette a tigrisét, mondván, ő is felveszi a "tetejére", ahogy én szoktam őt a nyakamba venni. Édes volt.


Nálam, a lépcsőházban, a lift melletti raktárban egy bácsi épp egy ideiglenes, tiszta akváriumba tette át azokat a halakat, amikkel nemsokára horgászni akar, és míg a liftet vártuk, Vikesz simán bement, hogy megmutassa a bácsinak a tigrisét, amit meg lehet simogatni. Erre a bácsi kézbe vette a kis halat, és közölte, hogy meg lehet nézni bátran, sőt, meg is lehet simogatni ezt is, úgyhogy innentől az összes, még át nem pakolt kishalat megsimogattuk. :)
Otthon belaktunk a zöldséges krumplis finomságból, és a palacsintát is megkóstoltuk. Jókat játszottunk az állatokkal, akik picik lévén oviba mentek reggel, a rendőrbácsi dolgozni ment a számítógéphez, míg a kis plüsskutyus jókat játszott az oroszlánnal, sőt, a kék-pirosan villogó zseblámpánál még táncoltak is. Az egyik autó felborult, amihez hívtuk az erős Tigrist, aki visszabillentette, a sérülteket pedig bekötöttük, és igény szerint elláttuk szurival, vagy vitaminnal. Aztán a csemetéket hazavitték az oviból, lement a napocska (lekapcsoltam a nagyvillanyt), feljött a Hold (felkapcsoltam a monitor mögötti kis állólámpát), és az utcákon felkapcsolták a lámpákat (zseblámpával világítottunk az útra, meg a házra, hogy mindenki hazataláljon).


Néztünk mesét, rajzolgattunk is (sárga cápát, púpos tevét és egyebeket firkálgatva :) ), aztán bezuppantunk a kádba. Végre feltöltöttem a buborékfújót, és akkora bubikat fújtam neki, hogy lelkesen kapta el őket. Nagy részük a vizes kezén is maradt, amiket aztán vagy kipukkadásig csodált, vagy összecsapta, mint trehány gyerek a leckéjét
Pancsi közben betolt két mandarint, végül megtöröltem, lekentem Niveával, és az összes ujjacskáját karomtalanítottam. A Jégkorszak jégcsúszdás jelenetét háromszor is megnéztük, miközben egy egész narancsot bedörgölt, majd fogat mostunk és visszavittem anyához.


Kissé nehezen váltam el magamban Manótól.
Megkérdezte, mikor visszavittem:
- Te miért nem itt laksz? Szeretsz egyedül?
- Nem, Kincsem, apa nincs egyedül, csak már nem anyával alszik...

 
 
5 (2)
Jelentkezz be a szavazáshoz!



2008 november 22 - Apánál aludt az Oroszlánkölyök
Kaptam is tőle lélekgyógyító kacagást, sok-sok „miért?”-et, és sok együtt töltött időt, mivel a megszokottól eltérően nálam aludt pénteken, és csak szombaton vittem vissza. Volt némi nyűglődés is, de nem volt vészes, tudtam kezelni. Jókat hammoltunk együtt, megfürdettem, meséztünk, aztán lekapcsoltam a monitort, majd elszunnyadt. Ez olyan féltíz fele szokott bekövetkezni, ami után én még visszakapcsolom a monitort, és egy kicsit még netezek, miegymás. Most annyira fáradt voltam, hogy mire a Manó úgy negyed óra alatt elaludt, a sötétben én is ezt tettem, és csak negyed 12-kor tértem magamhoz, hogy akartam még pár dolgot este...
Ennek köszönhetően viszont ¾-ed 1-kor aludtam csak el, Kincsem viszont 7.40-kor azzal nyitott: „Apa, kisütött a napocska!” „Az jó, gyere bújj ide Apához, pihenjünk még egy kicsit együtt!” próbálkoztam némi pihenésre szert tenni még, és úgy egy órát sikerült is elájulnom még. Aztán jókat játszottunk, reggeliztünk és ebédeltünk is. Az idillt kissé szétcincálta a cicanadrággal történő viaskodásunk, ám már egyre többet havazott, és természetesen Apa nyert. Közben befutott a csajszim, én pedig elindultam vissza az Oroszlánkölyökkel...


 
 
5 (2)
Jelentkezz be a szavazáshoz!



2008 november 19 - Fakanál
Anya először csapott Vikesz fenekére egy fakanállal.
Pusztán nevelő szándékkal, és hogy a Manó végre rájöjjön, hol a határ. Még egyszer nem fordulhat elő, hogy dühös fúriaként kezdi csépelni anyát! Már azt sem értem, hogy juthatott el idáig a helyzet, de talán anya végre rájön, hogy ha másképp nem megy, erővel kell megmutatni, ki a falkavezér, mielőtt a csemeténk a fejére nő.
Állítólag egész hirtelen lecsitult a hisztije, és nem sokkal később már minden ment tovább, mintha mi sem történt volna, és másnap reggel még a cicanadrágot is fel tudta rá adni.

(megjegyzés: azóta biztosan volt még pár balhé, csak nem tudom, hogyan kezeli anya a dolgokat)

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!



2008 november 11 - Táblák és jelentésük
Már olvasgatja a táblákat néhol.
A villamosmegállóban lévő, betonba ágyazott vonalépítési emléktáblára például az volt írva: "Nem szabad a sínekre menni, mert elüt a villamos!"
Azt hiszem, ez az én hatásom. :)
Amikor kirándultunk a Normafától, az erdei kis kőtáblán pedig ez állt: "Busznak nem szabad ide jönnie!"

2008 november 14 - Csápolás
Felvettünk egy-egy hajlított ágat, ami úgy nézett ki, mint egy nagy rovarcsáp, aztán végigcsápoltuk vele a dolgokat. Mondtam neki, a hangyák így érzékelnek. Mi ez, mi ez? Ez egy tűzcsap, ez egy repedés a falon, egy szemeteskuka, fúj, de büdös, és ez mi? Egy szobor, egy kilincs, egy lépcső, csatornatető és virágágyás, meg kerítés. Mókás volt hangyulni egy kicsit.

2008 november 17
Az Oroszlánkölyök nálam aludt, miután kint voltunk a Margit szigeten. Meséztünk, fürödtünk, volt finom vacsi (Elfnek köszönhetően), és megint csak mese, majd szunya. Reggel volt némi nemtetszés nyilvánítással egybekötött cicanadrág felvétel, ami végül azzal zárult az utcán, hogy milyen jó is, hogy felvettük, mert tényleg, milyen hideg van. Úgy érzem, Manónak minden nyafiját tudtam eddig kezelni valahogy, ezért nem is értem az olyan híreket, miszerint néha dühös fúriaként ront az anyjának, amikor hisztizik. Tele van energiával, így el lehet képzelni, de mégis... azt nehéz realizálnom, hogyan juthat el egyáltalán idáig a dolog? Megdöbbent. Igen, tudom, mindenkivel másképp viselkednek a csemeték, tudják, kinél mit engedhetnek meg, de ....
Nálam még a mesekönyvet is a helyére nyújtózkodta, pedig fel sem érte a polcot, míg odaát szanaszét vannak a játékai. Jó, nálam, sokkal kevesebb dologgal lehet rumlizni, de...
Így hát meg vagyok döbbenve. Vagy mákos vagyok, vagy...


 
 
5 (2)
Jelentkezz be a szavazáshoz!



2008 november - Én szeretem a pónit
Viki ha ásít, tüsszent vagy köhög, már a szája elé teszi a kezét.
Továbbra is a lila a kedvence és a lovacska. Nekiállt sírni a Libriben, mert nem vettem meg neki a 4000 Ft-os pónis könyvet, amihez csomagoltak lovacskát is.
"De én szeretem a pónit, tudod?" - mondta hüppögve.
Átmentünk egy másik, kisebb könyvesboltba, ahol a hüppögésre kapott az ottani alkalmazottól egy kisebb babát, hosszú hajjal. Már többször előfordult, hogy pusztán a látványára a kezébe nyomtak boltban dolgokat.

2008 november 06 - Első színház
Viki az ovival megnézte egy gyerekszínházban az Óz, a nagy varázslót. Az első színházi élménye volt.

2008 november 10 - Libegőzés
Vasárnap szokás szerint mentem az Oroszlánkölyökért, és már épp elköszönőben voltam Elftől, amikor felvetettem, mi lenne, ha vinném Manót vele a kis kirándulásra Meliannal, és mivel a hirtelen jött ötletek nem is olyan rosszak, így is történt. Felbuszoztunk a Normafához.


Hatalmasat kirándultunk, és Vikesz végig lábon jött! Megnéztük a fák mohos oldalát, gyökereket, fatönkökre álltunk, rugdostuk az avart, és találtunk makk sapkát. Az nagyon tetszett neki, séta közben többször is elővettük, vigyorogva az ujjunkra húztuk, majd zsebre vágtuk, ám végül mégis egy vele szimpatizáló néninek adta, akitől meg is kérdezte, hogy "Kiteszed a polcodra?" A néni megköszönte és megígérte, hogy az íróasztalára fogja tenni. Az Oroszlánkölyöknek nagy élmény volt a libegő, vidáman mesélte anyának egyből, amikor visszavittem.


A kirándulás végén elváltak útjaink, és én még benéztem a csemetémmel egy nagy, családi rendezvényre. A végére értem oda, amikor épp megfizettek mindenért, de anyu így is örült, aztán hét hévmegállót lesétáltunk a vállamra ájult csemetémmel, aki nem is ébredt fel, míg haza nem értem vele. A villamoson már én is majdnem bekómátam, nemhiába no, a friss levegő ártalmas hatásáról nap, mint nap olvashatunk. :)
Vikesz nálam kipróbálta a pici állatos nyomdát, amitől ugyanúgy betintázott, mint néhány nappal ezelőtt az apja, de nagyon tetszett neki, rendezgette is, ki meg be őket. A vadállatokat állatkertszerűen összeszedte, akik félősek voltak, azokat pedig meg külön. Érdekes, először ő is egymás mellé rakta a Tigrist és a skorpiót (meg mi is Elffel, amikor ragasztgattuk a fahasábokra a matricát és a gumilapocskát), de aztán Vikesz a Tigrist inkább a krokodil mellé tette, mondván, "az nem olyan veszélyes"... :)

 
 
5 (2)
Jelentkezz be a szavazáshoz!




« 2009. április2009. június »